Címke: Cseh Tamás

Telente vasárnap

Telente vasárnap az összes albérlet ragyog,
ülnek a szobában a lakók,
hozzájuk felszökött lányokkal isszák a teát,
kinéznek, s azt mondják: „tél van most, tehát.”

Telente vasárnap az összes főbérlő ragyog,
s azt mondja: „főbérlő vagyok.”
Az összes OTP és posta vasárnap bezár,
mindegyik számlánk befizetve már.

Az összes részeges vasárnap egy percre megáll,
s azt mondja: „tél van most, tehát.”
Apám is megáll a tükörnél, s azt mondja megint:
„Na tessék, elkoptak fehér ingeink.”

Telente vasárnap én az ágyban maradok,
fel nem kelek, fel nem kelek,
csak vagyok, vagyok,
és ki nem néznék a téli utcára.

Fekszem az ágyamban, s visszafelé számolom
az éveket, az éveket,
s minden pereg,
oda megy vissza, ahonnan előjött.

Minden megy vissza egy távoli falrepedésbe,
húzódik régi helyére,
mennek az albérlők, teával forró vizükben,
főbérlők, főbérletükben.

Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak, hogy meghal, de: „meghal,”
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,
elsétál hózáporba és halálos télbe.

Telente vasárnap a város egy perc alatt meghal,
és mindent felfal egy nagy fal.
Ágyamnál megáll egy férfi és azt mondja megint:
„Na tessék, elkoptak fehér ingeink.”

/Cseh Tamás – Bereményi Géza/

„Ott az ég mindig kékre van színezve…”

Cseh Tamás: Bárány az üres lakásban

Örökké a boltba, a boltba lemenni,
és ott a megszokott élelmet venni.
Még jó, hogy van rája pénz.

Örökké csak közös költség fizetni,
örökké plafonra felnézve: semmi.
Végül is az ember néz.

Végül is van szeme azért, hogy nézzen,
közösen vesz részt a közös költségben.
És nincsen háborús vész.

Háború máshol van vagy 50 éve,
legfeljebb itt csak az ember fejébe,
miből az ember kinéz,

Előbb jön emberre az érzés rája,
s csak aztán bukkan fél az érzés tárgya,
és ettől őt szeretem.

Tulajdon életben tulajdonképpen
jól ismert zaj lesz a tulajdon léptem,
lenézek: ez a cipőm.

Nem ócska, de már a lábam formáját
mutatja, látni már rajta a csámpát,
na tessék, ez a cipőm.

Vagy nézzünk csak be a nyikorszekrénybe,
négy-öt-hat ruhánkon végigszemlézve,
s csapjuk be úgy, hogy az döng.

S ott van még a szokott, híres jókedvünk,
ma is ő vezet, hogy szerinte menjünk,
de egy ideje kissé kopott.

S van még, hogy lemenni villanykörtéért,
s tudni a lakásunk otthagyott csöndjét,
ránk vár, míg nem vagyunk ott.

Vagy egy vállunkon elfekvő hajat babrálni,
és közben jön az a bárki, akárki,
az, aki fülünkbe súg:

„Rengeteg dolgod van, kelj fel és menj el,
fizesd be, vedd meg és ne sokat kertelj,
nekünk mind egy a bajunk:

hogy amíg mi lemegyünk villanykörtéért,
s magára hagyjuk a lakásunk csöndjét,
egy bárány jelenik meg ott.

És az a bárány ott őrjöngve tombol,
csöndet nem törve meg, hangtalan rombol,
egy világot szétdarabol.

Őrjöngő bárány egy üres lakásban,
mindig ezt látjuk a lenti vásárban,
dühöng, míg nem vagyunk ott.

Őrjöngő bárány az üres lakásban,
látod, míg ott vagy a lenti vásárban,
egy világot szétdarabol.

%d