Eseménytelen a nyár, ha a benzinárak, majd a vasúti és autóbusz-közlekedés díjának felemelését és a közalkalmazottak ötvenszázalékos utazási kedvezményének megvonását nem számítom, alig történt valami. Nagy esők voltak, a víz elmosta az utakat, az északi parton a szőlők földjét is lehordta a 71-es útra. Így aztán nem csoda, ha gyakran lemegyek a vasútállomásra, és várom a gyorsot. Egy-két arcot mindig sikerül elkapnom a csaknem teljesen üres vonatokon, s ilyenkor elégedett vagyok. Az új menetrend szerint a gyors már nem áll meg Szepezden. Persze Zánkán sem. És a téli menetrend szerint a reggeli gyors nem áll meg Polgárdiban, Balatonakarattyán, Kenesén, Füzfőn, Balatonalmádiban, Alsóörsön, Csopakon, Akaliban, Zánkán, Balatonszepezden, Ábrahámhegyen, Badacsonytomajon, Nemesgulácson. Tavaly még megállt, de most, hogy tovább javulnak a hazai körülmények, már nem áll meg. Ha a fejlődés tovább fokozódik, akkor majd csak a két végállomáson áll meg a gyorsvonat. Vagy ott sem. A tökéletes az lenne, ha egy zárt pályán robogna körbe a balatoni gyors, és nem állna meg egyetlen állomáson sem. Helyes váltóállítással ezt a pályát könnyen ki lehetne alakítani a Balaton körül. Ehhez persze nemcsak a MÁV-vezérigazgatóság irodai, de az egyes csomópontokon működő forgalmi személyzet szocialista brigádjainak az erőfeszítéseire is szükség lenne. A cél elérhető, csak tudatosság és szervezés kérdése az egész.
Erre gondolok újra és újra, amikor átrobog a gyors, mellyel nemrég még én is utaztam. Felszállni már nem lehet erre a vonatra, legfeljebb aláugrani. Ilyen vonat is kell. – Közben az arcokat figyelem. Alig van ember ezeken a vonatokon. Egy kocsiban hárman, négyen. Riadtan néznek ki az ablakokon. Félnek. A magány kínozza őket. A személyvonatok persze zsúfoltak. Istenem, hát ugye személy… És aki olyan vacak helyre kap szakszervezeti beutalót, ahol még a gyorsvonat sem áll meg, hát… Mit akar az ilyen ember? – Hogy tavaly még megállt? – Az, kérem, tavaly volt…
Ámult, csodálkozó sóhaj, magánhangzókból összetömörült kiáltás szakad a levegőbe, amikor megjelenik, majd eltűnik a pesti gyors. Tele van az állomás. Amióta nem áll meg a gyors, mindenki idejár vonatot nézni. Filmekben láttam ilyen jeleneteket. Kisváros, ahol átrobog az ORIENT-expressz, de soha nem áll meg. De egyszer mégis. Leszáll egy fiatal nő vékony bugyiban, eltévedt, vagy elvesztett valamit. Ilyenszerű a mi állomásunk is, azzal a különbséggel, hogy itt soha nem áll meg a gyors, amióta az új menetrend életbe lépett.
Alig tűnik el a révfülöpi kanyarban, már morognak. Persze az öregek. Húsz éve még azt mondtuk volna, hogy a vén reakciósok. De ezek friss nyugdíjasok. Mérnök, gyárigazgató, párttitkár, külkereskedő – bármi lehetett bármelyik. Alig trottyosak. Idejében leléptek a színpadról.
– Udvariban olcsóbban kaptunk volna telket, de azért választottuk Szepezdet, mert itt megáll a gyorsvonat – mondja az egyik.
– Nekem muszáj volt itt vennem, a feleségem miatt, de nem értem a MÁV üzletpolitikáját. Miért jó neki, ha üres gyorsvonatokat robogtat körben?
– Nyilván az utasszám után kapják a prémiumot, de fordítva. Minél kevesebb az utas, annál nagyobb a dohány…
Az öreg zúgolódók emberi, szinte primitív módon a közvetlen érdekeik sérelme miatt lázadoztak. Aligha szabad ennyire önzőnek lenni. Egy irracionális cél sok áldozatot megér. A MÁV nem szolgáltató üzem, hanem egy tudományos, kísérleti központ. Ha sikerül elérniük, hogy a balatoni gyors egyáltalán ne álljon meg, világelsőségre teszünk szert.
Hetekig foglalkoztatott a soha meg nem álló balatoni gyorsvonat gondolata. Lelki szemeimmel már láttam a MÁV nyugatnémet turista vendégeit, akik minden sorompónál ott állnak autóikkal, és nézik, fényképezik a soha meg nem álló magyar vonatot, amikor véletlenül kinyitottam a legújabb érvényes menetrendet. Ekkor az elvont kísérleteket szerető humorom alábbhagyott. Kiderült ugyanis, hogy a személyvonatok is alig mennek. A közlekedés körülményessé vált és lehangolóan fárasztóvá. A Szepezdről tavaly 7.31-kor induló és Révfülöpre 7.38-kor érkező iskola- és hivatalnokvonat megszűnt. Most 6.01-kor indult Szepezdről és 6.10-kor érkezik Révfülöpre. Csaknem két órát kényszerülnek várakozni az iskolába és a hivatalba járó emberek. Az ország más vidékeit érintő menetrendi furcsaságokat bizonyára hosszan lehetne sorolni, de értelme nincs.
Itt minden humor végetér. A MÁV-val valami nagy baj van. Hogy mi, azt én nem tudom.
Bertha Bulcsu digitalizált művei itt találhatók.
