Ady Endre: A szétszóródás előtt

»És áll (az előbbieknek) helyébe egy utálatos, … és békességnek
színe alatt csalárdul cselekszik azzal, és elmenvén győzedelmet vészen
kevés néppel. Elfoglalja az országnak gazdag részét, … zsákmányt,
prédát és gazdagságot oszt az ő vitézeinek, és gondolataival forgolódik
az erősségeknek megvételek felől, de azt ideig eltitkolja.«
Dániel könyve 11.

 

Hát népét Hadúr is szétszórja:
Szigoruabb istenek ezt így szokták,
Miként egy régi, bánatos, erdélyi
Prédikátor írásba rótta
Keresvén zsidókkal atyafiságunk.
 

Jöttünk rossz erkölccsel rossz helyre,
Volt utonállók új útbanállóknak
S míg úrfajtánk egymást s a népet falta,
Tunya álmainkat jég verte
S még a Templomot se épitettük föl.
Helyünkön meg nem tudtunk állni
S ide kerültünk, ez kezdeti átkunk,
Ma már nem mienk paráznás vérünk sem,
Jöhet a helyünkre akármi:
Megöltük és kibűnöztük magunkat.
 

És mi nem leszünk majd szétszórva,
Árvult, de mégis győzedelmes fajta:
Minket korszakok tűz-dühe nem edzett
S fölolvaszt a világ kohója
S elveszünk, mert elvesztettük magunkat.