Weöres Sándor: A nő

Boldog nőnapot!

A nő: tetőtől talpig élet.
A férfi: nagyképű kísértet.
A nőé: mind, mely élő és halott,
úgy, amint két-kézzel megfoghatod;
a férfié; minderről egy csomó
kétes bölcsesség, nagy könyv, zagyva szó.
A férfi – akár bölcs, vagy csizmavarga –
a világot dolgokká széthabarja
s míg zúg körötte az egy-örök áram,
cimkék között jár, mint egy patikában.
Hiában száll be földet és eget,
mindég semmiségen át üget,
mert hol egység van, részeket teremt,
és névvel illeti a végtelent.
Lehet kis-ember, lehet nagy-vezér,
alkot s rombol, de igazán nem él
s csak akkor él – vagy tán csak élni látszik –
ha nők szeméből rá élet sugárzik.
A nő: mindennel pajtás, elven
csak az aprózó észnek idegen.
A tétlen vizsgálótól összefagy;
mozogj és mozgasd s már királya vagy:
ő lágy sóvárgás, helyzeti erő,
oly férfit vár, kitől mozgásba jő.
Alakja, bőre hívást énekel,
minden hajlása életet lehel,
mint menny a záport, bőven osztogatva;
de hogyha bárki kétkedően fogadja,
tovább-libeg s a legény vérig-sértve
letottyan cimkéinek bűvkörébe.
Valóság, eszme, álom és mese
ugy fér hozzá, ha az ő köntöse;
mindent, mit párja bölcsességbe ránt,
ő úgy visel, mint cinkos pongyolát.
A világot, mely észnek idegenség,
bármeddig hántod: mind őnéki fátyla;
és végső, királynői díszruhája
a meztelenség.

Telente vasárnap

Telente vasárnap az összes albérlet ragyog,
ülnek a szobában a lakók,
hozzájuk felszökött lányokkal isszák a teát,
kinéznek, s azt mondják: “tél van most, tehát.”

Telente vasárnap az összes főbérlő ragyog,
s azt mondja: “főbérlő vagyok.”
Az összes OTP és posta vasárnap bezár,
mindegyik számlánk befizetve már.

Az összes részeges vasárnap egy percre megáll,
s azt mondja: “tél van most, tehát.”
Apám is megáll a tükörnél, s azt mondja megint:
“Na tessék, elkoptak fehér ingeink.”

Telente vasárnap én az ágyban maradok,
fel nem kelek, fel nem kelek,
csak vagyok, vagyok,
és ki nem néznék a téli utcára.

Fekszem az ágyamban, s visszafelé számolom
az éveket, az éveket,
s minden pereg,
oda megy vissza, ahonnan előjött.

Minden megy vissza egy távoli falrepedésbe,
húzódik régi helyére,
mennek az albérlők, teával forró vizükben,
főbérlők, főbérletükben.

Telente vasárnap a városban valami meghal,
nemcsak, hogy meghal, de: “meghal,”
hallom, hogy elmegy, a hó ropog,
s nem veszik észre,
elsétál hózáporba és halálos télbe.

Telente vasárnap a város egy perc alatt meghal,
és mindent felfal egy nagy fal.
Ágyamnál megáll egy férfi és azt mondja megint:
“Na tessék, elkoptak fehér ingeink.”

/Cseh Tamás – Bereményi Géza/

“Ott az ég mindig kékre van színezve…”
%d bloggers like this: