Ezüst esőben száll le a karácsony, a kályha zúg, a hóesés sűrű; a lámpafény aranylik a kalácson, a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.
Kik messze voltak, most mind összejönnek a percet édes szóval ütni el, amíg a tél a megfagyott mezőket karcolja éles, kék jégkörmivel.
Fenyőszagú a lég és a sarokba ezüsttükörből bókol a rakott fa, a jó barát boros korsóihoz von,
És zsong az ének áhítatba zöngve… Csak a havas pusztán a néma csöndbe sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.
Balássy László: Novemberi gondolatok
Mint játékban kifáradt kisgyerek megül, ha az éjszaka közeleg, megül szülője karján csöndesen, úgy nálad én is egykor, Istenem, mint munkás, napját bevégezetten, ha itt az este, megnyugszom kezedben. Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég, mint elfogyó, kihúnyó, kicsi mécs, erecske, mely folyammá szélesül, s a parttalan tengerrel egyesül… Hab habra csap, hullám hullámra hull, de túl mécsen, hunyt lángon messze túl, hol minden ér végső mederre lel, hol hab s hullám szelíden megpihen, időtlen évek tájai felett virrasztva őriz tekinteted.
Weöres Sándor: Szép a fenyő
Szép a fenyő télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik, üde zöldje csak pompázik.
Nagykarácsony immár eljő, érkezik az újesztendő. Míg a mező dermed, fázik, a zöld fenyves csak pompázik.
Nemes Nagy Ágnes: Karácsony
Fehér föld, szürke ég, a láthatáron narancsszín fények égtek hűvösen. Pár varjú szállt fejem felett kerengve s el nem repültek volna űzve sem.
Csak álltam szürkén, szürke ég alatt. – S egyszerre, mint gyors, villanó varázs egy kicsi szó hullott elém: karácsony, mint koldus kézbe illatos kalács.
Csodáltam. És a számon hála buggyant, nem láttam többet kósza varjakat: olyan szelíd volt, mint a gyermek álma, s olyan meleg volt, mint a nyári nap.
Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra, ami biztosan megjött. Télen az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg, nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni, beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és jogosabb birtoklás se, mint szeretnünk azt, ami a miénk, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”; lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet és advent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár, jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől – szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását.
Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.
Dsida Jenő:
Közeleg az emberfia
Tudom, hogy közeleg már a jó ember fia, aki nem tőlem és nem tőled kap életet. Néhány pásztornak, akik sohasem öltek nyulat, nem hordoznak emberölő szerszámot, megjelenik az angyal és megjelenik a csillag és tele lesz dallal a decemberi hegyoldal. Csak ránézünk a kisdedre és tudni fogjuk, hogy Ô az. Eljönnek az acéltrösztök fejedelmei, a petroleumbányák frakkos császárai s könnyel a szemükben letérdelnek elé. Mert Ô lesz, akinek legtisztább kék a szeme, legerősebb lészen a karja és szelid arcáról ragyog az örök épitők acélos vidámsága. Ô megmutatja minden vándornak az útat, minden töprengőnek az igazságot, minden haldoklónak az életet. Ô megmagyarázza nekünk a gépek dalának igazi értelmét, megmagyarázza és megáldja a fáradt költőt legsajgóbb szavait és mosolyogni fog és kék fehér galamb fog ülni a vállán kétfelől. Ô nem ad országot nekünk, hanem otthont, nem ad fegyvert, hanem kenyeret. Ma még sirunk, mert a mosolygás nem én vagyok. Ma még sötét van, mert nem jöttem világosságnak, hanem hogy bizonyosságot tegyek a világosságról. Már közeledik az éj, mely szüli a Hajnalt. Eljön Ô, minden bizonnyal eljön.
1929
Reményik Sándor
Emlékezés karácsonytalan advent idejére
Későn és más lélekkel, „Holnap” holnaputánján Jutottam el szívedbe Ady városa, Várad. Először ősz aranylott mindenütt, Másodszor csattogott a csalogány, S a hársfaillat áradt. Egy őszi s egy tavaszi adventem volt Falaid között, Várad. Én nem kerestem benned semmi mást, Csak enyhülést, csak gyógyulást. A gyógyulást nem adtad. Tán havasokat, tán tengereket Mulasztottam miattad.
És mégse bánom, mégis sokat adtál: Új hangulatot, új barátokat, S valami rejtelmes nosztalgiát Utánad, mely örökre megmarad. Advent voltál az életemben, Várad, Adventje új élet ígéretének – S maradt mégis minden a réginek. Advent voltál az életemben, Várad, Advent, melynek nem jött karácsonya. De mégis jó volt Messiásra várni, – S édes az elmult advent illata.Kolozsvár, 1925 szeptember
Kányádi Sándor:
Isten háta mögött
üres az istálló s a jászol idén se lesz nálunk karácsony hiába vártok nem jönnek a három királyok
sok dolga van a teremtőnek mindenkivel ő sem törődhet messzi a csillag mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk de olyan sötétek az esték s a szeretetnek hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy de mégis nézz uram a hátad mögé is ott is lakoznak s örülnének a mosolyodnak
You must be logged in to post a comment.